Ménes Márta interjúja, 061.hu, 2018.12.19. Az eredeti cikk online olvasható itt:https://nullahategy.hu/a-szokasok-hagyomanyok-elkopasaval-az-anya-gyermek-kapcsolat-kialakitasa-is-nehezebb-interju-korzenszky-klaraval/
“Vizuális dominancia van, a youtube-videók korát éljük. Sokkal egyszerűbb odaadni a telefont a gyermek kezébe, de nem biztos, hogy ez a jó út. A közös éneklés és a táncolás segíti a mozgásfejlődést, befolyásolja a kognitív fejlődést, a mese beindítja a fantáziatevékenységet. Vissza kell tanítani az édesanyáknak, hogyan vehetnek részt ebben a folyamatban” – mondja Korzenszky Klára, aki kórházi munkájában a zenét, koncertjein pedig pszichológiai tudását, tapasztalatait hívja segítségül. Az énekesnő-gyermekpszichológussal többek között arról beszélgettünk, hogyan kell elképzelni egy, a gyermekpszichodráma alapjaira építő, interaktív mesekoncertet, s hogy miben segíthetnek a mesévé szőtt gyerekdalok.
–
Kisgyerekes anyukaként azt tapasztalom, egyre jellemzőbb, hogy a
gyerekekkel szakemberhez fordulnak pszichés vagy nevelési problémák
miatt. Pszichológusként hogy látod, megfigyelhető-e tendenciózusan ennek
egyik okaként a testi-lelki fejlődéshez elengedhetetlen zene,
mondókázás, meseolvasás “szertartásainak” a hiánya?
–
Megszűntek a nagycsaládok, ahol a nagyszülők mintául szolgáltak, hogyan
is nevelje a fiatal pár a gyerekét. Régen még a mindennapok részei
voltak az ölbéli játékok, a mondókázás, amiket anyánktól, nagyanyáinktól
tanultunk. Most nincs egy ilyen minta, egyszerűen azért, mert messze
lakunk egymástól, a szülők itt, a nagyszülők ott. Emiatt sok anya
kívülről keresi a segítséget. Nem biztos, hogy azok az édesanyák,
akikkel te találkozol, rossz anyák lennének, egyszerűen nincs egy olyan
mintájuk, egy olyan tapasztalt személy körülöttük, aki mintát mutatna
nekik. Az ölbéli játékok és a mesék nagyon jó kapcsolatteremtő, ma már
azt mondjuk, fejlesztő eszközök. Elsősorban azért, mert mindenféle úton,
több csatornán is ingert adnak a gyerekeknek: ölünkbe vesszük őket,
szemükbe nézünk, simogatjuk őket, hallják, ahogy énekelünk, ők is
elkezdenek énekelni, az éneklésre mozgással is válaszolnak, tehát egy
komplex, az egész idegrendszert érintő kapcsolatteremtési folyamatról
van szó. Az biztos, hogy a szokások, hagyományok elkopásával az
anya-gyermek kapcsolat kialakítása is nehezebb.
–
Ez nagyfokú tudatosságot és tanulást kíván a szülőktől is, hiszen
hogyan is várható el, hogy természetesen érezzék magukat éneklés,
mondókázás közben, ha már ők maguk sem voltak ennek részesei
gyerekkorukban?
– Vizuális dominancia van, a youtube-videók
korát éljük. Sokkal egyszerűbb odaadni a telefont a gyermek kezébe, de
nem biztos, hogy ez a jó út. A közös éneklés és a táncolás segíti a
mozgásfejlődést, befolyásolja a kognitív fejlődést, a mese beindítja a
fantáziatevékenységet. Vissza kell tanítani az édesanyáknak, hogyan
vehetnek részt ebben a folyamatban, s hogyan vonhatják be a gyerekeiket.
Szülőként nekünk is aktivizálni kell magunkat ahhoz, hogy igazán jót
tudjunk adni a gyerekeinknek.
– Mennyiben
tükröződik a gyerekek viselkedésén a már említett “játékok” hiánya?
Hogyan, milyen módszerekkel kelted fel az érdeklődésüket a koncerteken?
–
A gyerekekben alapvetően megvan ez, genetikaliag örököljük, hogy
fogékonyak vagyunk a fantáziatevékenységre, a mintha-játékra és a
szerepjátékra. Óvodáskorban ezek a gyermek fő tevékenységei. Egy
gyermekpszichodráma csoportban fontos, hogy ne legyen más inger, csak
arra lehessen koncentrálni, hogy a fantáziavilágba tudja magát képzelni.
Először is meg kell teremteni azt a közeget, ahol lehetősége nyílik
arra, hogy szabadjára eressze a fantáziáját. Egy koncerten is nagyon
fontos a jó helyszín. Manapság szokás, hogy vásárba szerveznek
koncertet, ez nem túl ideális, hiszen egy ilyen környezetben ezerféle
inger éri a gyermeket. De ilyenkor is meg kell próbálni egy picit
közelebb hozni őket: engedni kell, hogy feljöjjenek a színpadra, hogy
azt érezhessék, ők is részei a műsornak. Hiszek abban, hogy a közelség
számít. Egy gyerekhez le kell guggolni, le kell térdelni, meg kell
érinteni, vagy ölbe kell venni. Az, hogy messziről látja az énekest és a
zenészeket a színpadon, nem fogja őt lekötni. Viszont, ha leguggolsz,
ölbe veszed, játszol vele, az a szülő-gyerek kapcsolat mintáját hozza,
és ez útmutatást ad a szülőknek is.
– Mit vetsz be azoknál, akiknek elkalandozik a figyelme?
–
Szerepbe hozom őket. Biztos, hogy azt a gyereket fogom a legbátrabb
legénynek választani, aki a legaktívabb és a legnehezebben leköthető a
figyelme, hiszen ha kap egy feladatot, csakis arra fog koncentrálni.
Megszabom a határokat és a kereteket, hogy az adott a szerepben mit kell
csinálnia. Ha te vagy a bátor legény, akkor mész a lovacskádon, aztán
legyőzöd a sárkányt, aztán együtt táncolsz a tündérlányokkal, átugrod a
varázstüzet, stb. Ha feladatok elé állítom, nem lesz ideje kitekinteni.
És nem is szeretne, hiszen beindul a fantáziatevékenység, elkezdődik a
belső sztori, abból pedig nagyon nehéz kizökkenteni.
–
A gyerekműsoraitokat nem csak a zenei minőség és igényesség jegyében,
de a gyerekpszichológiai tapasztalataid beépítésével állítjátok össze.
Mikor és hogyan született meg a fejedben a koncepció, hogy a zenét és a
pszichológiát ilyen formában összehozd?
– A FolkEurópa Kiadó 2012-ben (akkoriban Klári a Makám énekesnője volt – a szerk.)
keresett meg azzal, hogy ha már gyerekpszichológus vagyok, készíthetnék
egy gyereklemezt. Akkor már egyértelmű volt, hogy a gyermekpszichodráma
alapjait fogom a felhasználni, és a mesére fogok építeni a koncerteken.
Az első lemezemet, a Szerelemcsütörtök, dobszerdát, majd a másodikat, a Kerekégenjárót
is úgy alakítottam ki, hogy az ismert gyermekdalaink, mondókáink egymás
mellé fűzésével alakul ki a klasszikus tündérmese, így a mese megfelelő
pontjára helyezve értelmet nyernek a mindenki által ismert népdalaink
szövegei. Mindenképpen népzenei alapot szerettem volna és az
elképzeléseimnek kedvezett az is, hogy a zenekarom, a Klárisok zenekar
tagjai sokoldalú zenészek. Eredics Dávid és Buzás Attila a Söndörgő
együttes tagjai, a délszláv zene jó ismerői, Porteleki Áron pedig a
népzene mellett a jazzből is merítkezik, ezáltal nagyon nagy
eszköztárunk lett ahhoz, hogy zeneileg is meg tudjuk teremteni az adott
meseszituációt. A gyerekek könnyedén bele tudják magukat képzelni a
szerepbe. A koncertjeinken van egy hangszerbemutató rész, amikor
megállítjuk a mesét és a zenészek bemutatják, elmesélik, hogy mi van a
kezükben, honnan való egy-egy hangszer, stb. Nem csak a gyerekek, de a
szülők is tátott szájjal szokták hallgatni, sőt van, hogy vissza is
kérdeznek. És ha véletlenül elfelejtjük megszólaltatni az adott
hangszert, szólnak is, hogy hahó, a csellótambura még nem volt. A szülők
egyre nyitottabbak arra, hogy igényes produkciót hallgassanak, olyat,
ami kicsit összetettebb annál, mint hogy gépi alapra felénekelnek
valamit.
– A Kende Hanna-féle gyermekpszichodráma módszer ad útmutatást. Mi ennek a lényege?
–
Az alapja a mese, a fantáziatevékenység és a szerepjáték, ami óvodás és
kisiskolás korban természetes a gyerekeknél, a módszer ezt használja
ki, erre építi a terápiát. Ez tulajdonképpen egy kiscsoportos
foglalkozás, ahol a gyerekek szerepet választanak, mindig olyat, ami
számukra a legfontosabb az adott pillanatban, majd együtt játsszuk el a
mesét. A terápiás folyamat lényege, hogy a gyermek a „csodavilágban”, a
szimbolikus térben élheti meg az őt foglalkoztató problémákat, kijátszhatja azokat.
– Hogy látod a zeneterápia helyzetét itthon? Mennyire van lehetőség kiegészítő terápiaként alkalmazni a hazai intézményekben?
–
A zeneterápia egyre jobban kibontakozó terápiás módszer. A Bethesda
Gyermekkórház Gyermekrehabilitációs Osztályán a zene hatásmechanizmusait
használjuk ki a zeneterápiás foglalkozásokon. A zene az agyféltekék
optimális, kiegyensúlyozott aktivizálása révén hasznos
transzferhatásokat indukál, emocionális hatásai révén memóriafejlesztő
hatással rendelkezik, és az idegrendszer jutalmazó rendszerén keresztül
érzelmi többletet is nyújt. Tehát egy mozgásában vagy beszédében
akadályozott gyermeknél a zeneterápiás foglalkozás során, a zene
segítségével az idegrendszer bizonyos részének ingerlésével segíthetjük a
mozgásfejlődést vagy a beszédindítást. A zeneterápiának ez a vonala,
ahol a zenei fejlesztés kognitív transzferhatásait igyekszünk
kihasználni (figyelem, memória, végrehajtó funkciók, mozgáskoordináció
stb. fejlesztése) Magyarországon még gyerekcipőben jár. De
szorongásoldásra, önismereti folyamatokra, időskori gondozásban, vagy
autizmusfejlesztésben is használjuk, ez elég jól működik itthon. A
Bethesda Gyermekkórházban neuropszichológus kolléganőmmel, Szegleti
Gabriellával néhány éve kezdtük el a rehabilitációban központi
idegrendszeri sérültek vagy égési sérültek fejlesztésében használni ezt a
terápiás módszert, és szerencsére egyre többen, a gyógypedagógia
területről is érdeklődnek iránta.
– Van-e olyan zeneterápiás élményed, amely mély nyomot hagyott benned és szívesen megosztanád?
–
Mi a rehabilitációban dolgozunk, ami egy komplex folyamat, ennek csak
egy része a zeneterápia. Nem jelenthetjük ki, hogy a zeneterápia volt az
egyetlen, ami segített. Egy heti rendszerességű zeneterápiás
foglalkozásról van szó, ami azért is fontos, mert a gyerekek a sok
egyéni fejlesztés mellett végre egy közösségi eseményen is részt
vehetnek. A zenének az önjutalmazó rendszerre tett hatását is
kihasználjuk: a zene tulajdonképpen ugyanazokat a neurotranszmittereket
vagy a köznyelvben „boldogsághormonokat” szabadítja fel, amit a
kábítószer. Endorfin és dopamin szabadul fel, ezáltal eufóriát érzünk.
Tehát az önjutalmazó rendszert aktiválja, és így a gyerekeknek sokkal
jobb kedvük is lesz ebben a nagyon nehéz rehabilitációs folyamatban.
Azoknál a gyerekeknél, akik egy baleset vagy agyvérzés következtében a
beszédközpontot is érintő bénulást szenvednek, az ismert népdalokat
hívjuk segítségül. Ez segíthet a beszédindításban. Kolléganőmmel hétről
hétre tapasztaljuk a zeneterápia pozitív hatásait, hétről hétre látható a
változás a gyerekeken. Van egy kislány, aki agyvérzés következtében
féloldali bénulásban szenvedett és rehabilitációs folyamat alatt egyre
jobban visszatért a mozgásképessége. Rengeteg ideig csak az egyik kezét
használta, hiszen a másik keze bénult volt. Mindig egykezes hangszert
választott, óriási öröm volt, amikor kétkezes hangszerért nyúlt. Nem mi
erőltettük rá, ő mondta, “most már tudok azon játszani, kérem szépen azt
a dobot”. Ezek nagy sikerélmények.
– A Bethesda Gyermekkórház Egészségszövők
címmel nemrég saját terápiás könyvet adott ki, amelynek te vagy az
egyik szerkesztője. Kinek az ötlete volt ez a könyv és mi a célja?
–
Azt tapasztaltam, hogy a kórházban töltött időt nem csak a gyerekek, de
a szülők is nagyon nehezen élik meg. Ismeretlen helyzetbe kerülnek a
kórházban, nem tudják úgy gyakorolni a szülői kompetenciájukat, ahogyan
otthon. Szerettünk volna egy olyan eszközt létrehozni, amivel sokkal
könnyebben teremtenek kapcsolatot a gyerekeikkel pl. az intenzív
osztályon is. A szülő ugyanolyan negatív és beszűkült tudatállapotban
van, mint a gyerek, az se jut eszébe milyen mesét mondjon, hiszen azzal
foglalkozik, hogy életben marad-e a gyereke, vagy sem. Viszont, ha a
kezükbe tudunk adni egy könyvet, az már nagyon nagy segítség. Eleinte
A4-es papírokra nyomtattam azokat a meséket, amelyekről azt gondoltam,
hogy segíthetnek. Tehát az én ötletem volt, hogy dolgozzunk mesékkel, de
a kórházunk kommunikációs vezetője, Bese Nóra ösztönzött arra, hogy
miért nem csinálunk belőle egy könyvet, főigazgatónk Dr. Velkey György
pedig támogatott ebben. Szegleti Gabriellával és Sorompó Anettel
válogattuk össze a meséket, és ami még fontos, hogy az illusztrációk is
házon belül készültek: Anett és Németh Zsófia kolléganőink festették
őket. A könyvben varázsfák is szerepelnek, melyeknek ágaira dolgozóink
fényképeit tettük. Minden osztály orvosai, nővérei megjelennek benne.
Azzal, hogy a mesevilágba kerültek a dolgozók is, kevésbé lesznek
félelemkeltőek a gyerekek számára. A könyveket minden, nálunk hosszabb
időt eltöltő gyerek megkapja. A nővér adja át nekik, aki szintén negatív
szereplő, hiszen ő szúrja meg, ő vesz vért a gyerekektől, ezáltal
viszont pozitív szerepbe kerül, hiszen egy ajándékkal indít. Megmutatjuk
nekik a könyvben, hogy ez a doktor fogja őket megoperálni, így kevésbé
szoronganak a műtét előtt, és az ébredés is sokkal könnyebb lesz.
– Hazaviszed a munkád?
–
Szupervízióra mindenképp szükség van: azaz, hogy egy tapasztaltabb,
idősebb kollégának elmondhassuk a nehézségeket, elakadásokat.
Másrészről, a Bethesda Gyermekkórházban nagyon jó csapat van, és egy jó
csapatban könnyebb megosztani a terheket is, ha elakad vagy nehézségekbe
ütközik az ember. Szerintem az uniformis, a fehér köpeny is segít. A
kórházi „varázsvilágban” felveszem a köpenyt, a kórházban pszichológus
vagyok, aztán leveszem, és ezzel ezt a szerepet is leteszem. Ezek a
rituálék – visszatérve a néphagyományra – segítettek az eligazodásban,
hogy egyik szerepből a másikba átléphessünk, például amikor kendő kerül a
lány fejére az egyértelműsíti és tudatosítja mind saját maga, mind a
külvilág számára is, hogy férjes asszony. Mindannyiunknak rengeteg
szerepe van az életben, de az, hogy váltogassuk őket, nem egyszerű, és
ebben a rohanó világban össze is csúsznak. Volt egy kolléganőm, aki
mindig azt mondta, hogy ha nehéz napja volt, egy megállóval előbb
leszállt a buszról és hazasétált, hogy kicsit ki tudja szellőztetni a
fejét. Nekem sokszor az is elég, hogy bezárom kulccsal a szoba ajtaját a
kórházban. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az ember nem gondolkodik,
vagy nem áll mindig készenlétben, de a szerepeink között tudni kell
különbséget tenni. Az, hogy énekesnő vagyok és hétvégén van 2-3
koncertem, szintén nagyban segít. Másik szerepben vagyok, egy másik
oldalamat próbálom ki, ezáltal erőforrást, energiát kapok. Ha pedig sok
koncertem van, akkor meg arra van szükségem, hogy még közelebb kerüljek
az emberekhez és bemehessek a kórházba. Nekem nagyon sokat segít ez a
kettősség.
– Sok mindent csinálsz, sok projektben veszel részt, mi van tervben még?
–
Az év végi koncerteket még befejezzük, aztán jön a karácsony és egy kis
pihenés. A Klárisok zenekarral készülőben van a következő lemezünk, már
el is kezdtük összerakni, télen, kora tavasszal ezzel fogunk
foglalkozni. És Bársony Bálinttal és a Hangszersimogatóval is az új
lemezt tervezzük már, szóval produktív időszak áll előttünk.
Kedves Klára! Szivből Gratulálok a munkádhoz és művészetedhez! Büszke vagyok, hogy tanitványom voltál! További eredményes munkát és boldog életet kivánok: Zsebők Erika volt fizika tanárod