Interjú Klárival és Bálinttal a június 11-ei Gyerek Szigetes koncertünk kapcsán

Korzenszky Klárával és Bársony Bálinttal a Hangszersimogató projekt és a Gyerek Szigetes fellépés kapcsán beszélgettünk.

Profi és aktív zenészek vagytok mindketten, sok zenei műfajt ismertek, honnan jött az ötlet, hogy elindítsátok a Hangszersimogató projektet és hogy pont gyereklemezt csináljatok?

Bársony Bálint: Gyermekkoromban sokszor szerettem volna kipróbálni különböző hangszereket hangszerboltokban, de a hangszerek ára és az eladók óvatossága miatt erre sosem volt igazán lehetőségem. Ebből a gondolatból kiindulva kezdtük el hét évvel ezelőtt zenészbarátaimmal a Hangszersimogató foglalkozásokat, ahol interaktív módon van lehetőségük a gyermekeknek belekóstolni a közös zenélés és éneklés adta önfeledt hangulatba, amely akár a zeneiskolás évek elkezdése előtt hangszerválasztóként is tökéletesen funkcionálhat.

Korzenszky Klára: Gyermekpszichológusként és énekesként egyaránt fontosnak tartom az aktív zenélés minél korábbi életkorban való elkezdését, hiszen a zenei fejlesztésnek a zenén kívüli területekre is kiterjedő személyiségfejlesztő, kognitív-, érzelmi- és szociális fejlesztő, úgynevezett transzferhatása van.

Interaktív közös játékra hívjátok a gyerekeket a hangszerekkel a fellépéseken, hogy látjátok, melyek a legnépszerűbb vagy épp a legnehezebb hangszerek a gyerekeknek?

K:K: A legősibb, a ritmus alapjául szolgáló ütőhangszereink természetesen a legnépszerűbbek, hiszen a közönség a dobokkal nagyon gyorsan, és könnyedén tud a zenekar részévé válni.

B:B.: Nemrégiben készült el 8 db gyermekcajon, melyeket a színpadra teszünk, és azokon játszva a legbátrabb gyermekek a színpadon válhatnak a zenekar tagjaivá.

Klári, te gyermekpszichológus is vagy, ez mennyiben játszott közre a dalok vagy a műsor kialakításában?

K.K.: Fontosnak tartom, hogy javarészt olyan dalok szólaljanak meg, melyet sokan ismerünk, hogy együtt tudjunk énekelni, mely a felszabadulás élményét hozza, és megteremti a közösségi élményt. A koncertek alatt fontos az interakció, a gyermekek és szüleik tényleges bevonása a játékba. Azáltal, hogy több érzékszervük (hallás, látás, tapintás) is használva van, az élmény komplexebbé válik, és sokkal jobban el tud raktározódni a memóriában. Olyan figyelmi játékokat is játszunk, mellyel nemcsak önmagukra, hanem a többiekre is figyelni kell, ezáltal fejlesztve a figyelmet és a kooperációs képességet.

Hogy látod, milyen hatással van rájuk a zene és a hangszerek közelsége? Vannak olyan helyzetek, amikből te is tanulsz a gyerekekről egy koncerten?

K.K.: Minden egyes koncert különleges élmény számomra, nagyon jó látni, ahogy a közönség közösséggé válik. Annak is mindig van egy folyamata, ahogyan feloldódnak mind a gyerekek, mind a szüleik, és egyre felszabadultabban tudnak a koncertek aktív részesévé válni. A számomra egyik legkedvesebb része a foglalkozásnak, amikor az apák dobolnak, az anyák énekelnek, és gyermekeik táncolnak rá. Pszichológusként sosem magában nézzük a gyerekeket, hanem fontos, hogy mindig egy család, egy rendszer részeként tekintsünk rájuk. A koncertnek ezen a pontján mindig megmutatkozik ennek a rendszernek az ereje.

Most fejeztétek be az új lemez munkálatait, meséltek erről, milyen lesz?

B.B.: Lehetőségem nyílt 2 éve sok időt töltenem a természet és állatok közelében társaimmal létrehozott Jurtaközpontunkban, így a természetes rezgéseket és hangokat keresve, rögzítve szeretnénk a családok otthonába eljuttatni ezeket.

K.K.: Mindennapi rohanó életmódunk, rutinjaink elfeledtetik velünk a körülöttünk lévő pozitív üzenetek fontosságát. A Hangszersimogató Varázslások – Azt kívánjuk szívesen című új lemezünkre olyan jól ismert népdalokat, játékokat és mondókákat válogattunk, amelyek  évszázadokon át kikristályosodott szövege  pozitív üzeneteket, jókívánságokat hordoznak. Úgy gondolom, hogy ezek a dalok szinte varázslatos módon a mindennapos nehézségek  során is kapaszkodóként szolgálhatnak,  sikeresen mozgósíthatják  megküzdési stratégiáinkat,  segíthetnek belső egyensúlyunk, valamint a környezetünkkel és a természettel kialakított harmonikus viszony visszaállításában, illetve fenntartásában.

Milyen műsorral készültök a Gyerek Szigetes koncertre, mire számíthatnak a gyerekek, családok?

B.B.: Interaktív közös zenélésre-játékra számíthatnak. Új lemezünkről is felhangzanak dalok, és természetesen a közönség kedvenc slágerei is megszólalnak majd.

Eredeti cikk itt olvasható:  https://sziget.hu/…/interju_a_hangszersimogato_projekt_ket…/

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.